Az íráskészség fejlesztésére rengeteg játékot kitaláltak már.   A következő ötlet egy kedves barárom fejéből pattant ki:  -Tessék ötvenszavas novellákat gyártani!    Pont ötven. Se több-se kevesebb.

Íme a végeredmény:

 

 

 

Remegő kezekkel helyezte a fekete tokot az asztalra. Lelkére úgy tapadt a bűntudat, mint a dobozra a többhetes por. Határozott mozdulattal csapta fel a tetejét. Szeme és ujjai egyszerre futottak végig a karcsú testen. Kívánta! Érezni nőies vibrálását a vonó alatt, és megszülni – ami még sohasem sikerült – a tökéletes hangot.


Megtorpant. Felrémlett előtte az undorító csúszómászók képe, de a vágy erősebb lett féleleménél. Kibújva cipőjéből, lábujjait a rét húsos fűszálai közé fúrta. Néhány bizonytalan lépés után, széttárt karokkal, és égnek szegezett tekintettel, gyermeteg futásba kezdett. Megszédült. ...hanyatt vágódott. Boldogság töltötte el. Combja belső oldalán hangya mászott felfelé. Kislány volt... Hetvenévesen.


- Na, ne csináld már! Hallod Kedves? Tudod, hogy te vagy a mindenem, hogy nélküled semmire se megyek. Mindig is csak te voltál nekem. Mi már összeszoktunk. Hát nem hordozlak évek óta a tenyeremen? Mindent megkapsz, most miért butáskodsz? Ne kéresd magad...
- Indulj már be, te ostoba traktor! Vár a munka.


- Így kellett történnie! – ismételgette gépiesen három hónappal ezelőtt, a totálkáros autója mellett állva – Hisz annyira elkényelmesedtünk...
-Így kellett történnie. – jegyzi meg halkan most – Különben sosem tudom meg, milyen illata van az átázott fűnek, milyen a gyerekek gyalogos hangja az oviból hazafelé...
–Ma sincs több időnk, csak nem rohanunk... ...Élni.


- Játszani akartok, és én legyek a hunyó? Jó. Akkor most csukott szemmel elszámolok harmincig. – mondta a sündisznó, majd hangosan rákezdett – Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt, tizenhat, tizenhét, tizennyolc...
-itt elakadt az öreg, ősz sünianyó, és hangja csendes horkolásba ment át.


A szekér akadozva halad a göröngyös úton. Néha beleragad egy kátyúba, de a bakon ülő nem veszíti el türelmét. Úgyis mindég kijut belőle. Mikor megkapta új volt a szekér, most rozoga. Akkor sejtette      – most már tudja - a bakon, és a hámban is ő van. Nemsokára megérkezik. ...a szekeret koporsóba rakják.


Ahogy haladt végig a házon, egyre nőtt benne a düh. „Hát ezek az új lakók végleg kihoznak a sodromból!” – gondolta – „Micsoda rendetlenség! Minden csupa kosz, és ez az izlés... Túlcicomázott, giccses dolgok halmaza. Babarózsaszín függönyök. Pfujj! Hiába próbálkozom, semmivel sem tudok rájuk hatni. Vasidegzetűek! Pedig egy kisértetnek is lehetnek elvárásai...”



Nehezen szedte a levegőt. Végtagjai sajogtak az éles kövekeken. Már huszonnégy órája mászott felfelé a hegyoldalon.
„Választ kell kapnom.” – ismételgette – „Aki eddig feljutott a remetéhez, bölcs mosollyal tért vissza.”
Odafent, csak egy rég elhagyott kunyhó, s néma döbbenet várta.
Megértette; „- Ha ide fel tudtál jönni, minden kihívással megküzdesz.”
Leült megreggelizni.


Megrántom a botkormányt, a gép azonnal reagál. Nyüszítve égnek szegezi az orrát. A gyors emelkedés közben az ülésbe préselődöm.
-Csak túl ne húzzam...
A looping csúcspontján, súlytalanul csapódok át negatív terhelésbe. Émelyítő zuhanórepülés következik. Az ellenség hátába érkezem, tüzelésre készen. Vállamat ütés éri...
- Nagyapa! Ide a joistikkal! Most én játszom.


A férfi valamikor nagyon büszke volt az életére, munkájára. Takaros szolgálati háza rendezett kertre néz, gyönyörű feleségével együtt otthon dolgozik. Megbecsülik őket.
„Főnöke” első útja minden reggel hozzá vezet, és útmutatása szerint dönt a napi teendőkről. Mostanra viszont unja, hogy kötélen rángatják. Gyerekük sem született...
Nem akar többé időjósházikóban lakni!



A megfelelő pillanatban megdöntöm a járgányt. Bedőlök a kanyarban. Élvezem a száguldást két keréken, pusztán egy sisakkal a fejen. Az út mentén parkoló Honda gazdája a nőjével beszélget. Miközben elsuhanok mellettük, intünk egymásnak.
Ideje lesz pihenőt tartanom.
Végiggurulva a gyorsétterem parkolóján, az egyik fiatal megjegyzi;
 -Oda nézz! Egy karbonszálas versenybringa!


A csónak oldalának verődő hullámok monoton hangján kívül, csak a szél zúgását hallotta. A mögötte álló alak hangtalanul, ütemesen evezett. A férfi gyerekkora óta imádta a vizet, de ez volt rajta eddigi, legfontosabb útja. Érkezését komoly arcú, ünnepélyes tömeg várta. Mielőtt partra lépett, a révész kivette szájából a rézpénzt... Fuvardíjként.

Oldal: "ötvenszavas" novellák
Graffitik a Lélek falán! - © 2008 - 2024 - irka-firka.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat